A cukormentes életmódban, étrendben sem kell lemondani a finomabbnál finomabb, megszokott édességekről, tényleg csak egy kis csavar kell ahhoz, hogy ezeket diétabarát verzióban is el tudjuk készíteni. Most egy snickers torta (vagyis inkább snickers inspirálta torta) készült, ami egyszerűen zseniális, ráadásul hihetetlenül könnyű is (mind állagában, mind elkészítésben). Milyen összetevőket…
Hallottatok már az égetett sajttortáról? Nem, nem sült túl és azért fekete a teteje, hanem ennek ilyennek kell lennie. A baszk sajttorta belül isteni krémes és tömény élvezet, most cukormentes verzióban készítettem el, nagyon egyszerű és nagyon gyorsan megvan. Ez a recept megjelent a Kifőztük gasztromagazin 2020. októberi számában is.…
Nyáron a sütés nélküli finomságok sokkal jobban mennek, ez a citromos sajttorta pedig még emellett egy igazán frissítő darab is. Legfeljebb negyed óra alatt össze lehet állítani, utána pedig a hűtő végzi a munkát helyettünk. Előre, előző nap is el elkészíthetjük, sőt, úgy lesz igazán finom, mert ennyi idő alatt…
Múltkoriban az instagramon feltett kérdésemre, hogy milyen recepteket szeretnétek látni a blogon és insta storys sütés-főzés keretében, több sajttorta válasz is érkezett, de volt külön így megnevezve a New York Cheesecake is. Krémsajtot nemrégiben akciósan sikerült beszerezni, így nem is volt kérdés, hogy mit készítsek belőle. Mitől lesz egy cheesecake…
Ugyan ősszel kevés jobb dolog van, mint a sütőből illatozó ropogós, fahéjas almás pite, de azért ez a sajttorta is eléggé ott van a toppon! Csupán az almás réteget kell kicsit összefőzni, de sütést nem igényel, szénhidrát pedig alig van benne. A legnehezebb része a receptnek az a pár óra…
Most egy három-az-egyben posztot hoztam, melyben egy közös hozzávaló, az eper dominál. Ha vendégeket vársz, vagy egyszerűen csak szeretnéd valamivel felturbózni a gyümölcsöt, akkor adok három tippet hozzá. Egy gyönyörű ládányi epret szúrtam ki a boltban, muszáj volt vennem belőle, utána pedig elkezdtem azon kattogni, hogyan használjam fel. Variációk eperre!…